családi mediáció családi mediáció családi mediáció családi mediáció

Ajánlás az Olvasónak - Harc nélkül

  • Nők Lapja, 2011. május

„Vége!” „Elhagylak!” „Velem így nem lehet!” „Majd én megmutatom, hogy egyedül is boldogulok!” „Találok magamnak különbet is!”

A válási statisztikák szerint ilyesféle mondatok manapság gyakrabban hangzanak el, mint bármikor régebben. De vajon boldogabbak-e azok, akik harcba szállnak, akik megmutatják az erejüket, és minden idegszálukat az köti le, hogy bosszút álljanak azon, akit néhány évvel ezelőtt még öleltek? Nagy Zsóka családi mediátor szerint: nem. Ő hosszú évek óta azon fáradozik, hogy a felek ne ugorjanak egymás torkának, inkább méltósággal és emberséggel próbálják feldolgozni a konfl iktusaikat. Meggyőződése szerint okos szeretettel, higgadt bölcsességgel gyakran a legválságosabb helyzetekből is megtalálhatjuk a kiutat, és még válni is lehet ember-módra. Úgy, hogy ne alázzuk és sértsük egymást, úgy, hogy a gyerekünk ne hordozza egy életen át lüktető sebként a válásunkat.

A mediáció világszerte ismert és elismert módszer a konfl iktusok kezelésére, amelyet hazánkban is felkészült szakemberek alkalmaznak (gyakran sikerrel) az üzleti életben éppúgy, mint a magánéleti nézeteltérések feloldására. Kedves Olvasók, e kötetben egy olyan kiváló szakember osztja meg önökkel a tudását-tapasztalatát, akit végtelenül tisztelek! Nagy Zsókát – sokakkal együtt – a mesteremnek tartom. Nemcsak azért, mert elvégeztem nála a családi mediációs tanfolyamot, és az ott tanultakat rendszeresen alkalmazom a gyakran nagy empátiát igénylő újságírói munkámban, hanem azért is, mert a szakmai tudásával, az emberismeretével, az élettapasztalatával és nem utolsósorban a humorával meggyőzött arról, hogy nincs vesztett helyzet. Hogy mindig van segítség. Hogy a bajban nem bezárkózni kell, hanem „nyitni”, és megkeresni azt a kezet, amelyik kihúz minket a legmélyebb gödörből is. Nem véletlen, hogy Zsókát óriási csapat veszi körül. Nem véletlen, hogy mediátorok generációit nevelte és neveli, hogy pszichológusok, jogászok, pedagógusok (újságírók) járnak a tanfolyamaira.

A belőle áradó erő és hit valamennyiünknek segít. Miben? Egyrészt abban, hogy a munkánkban és a magánéletünkben ügyesebben-okosabban kezeljük a konfl iktusokat, másrészt abban, hogy családi mediátorként magunk is képesek legyünk arra, hogy megfogjuk azok kezét, akik bajban vannak.

Félreértés ne essék! Nagy Zsóka nem festi a világot rózsaszínűre. Nem burkolja a kapcsolatokban törvényszerűen felbukkanó nézeteltéréseket és az egymásnak feszülő érdekeket cukros mázba. Ő „csak” azt képviseli, hogy a családon belüli konfl iktusok kezelhetők. Hogy a kapcsolatainkat éppúgy ápolni-gondozni kell, mint a virágainkat, és nemcsak az autónkat vihetjük szervizbe, hanem a házasságunkat is. És nem a válás az egyetlen megoldás… Kedves Olvasók! Induljanak neki az útnak, nézzék meg a világot és benne az emberi kapcsolatainkat Nagy Zsóka szemével! Valószínűleg meg fogják érteni, hogyan közvetít – miként segít válságos helyzetekben – a családi mediátor, és talán a saját házasságuk-kapcsolatuk gondjait is más megvilágításban látják majd. A kötet végére érve remélhetőleg arra is rájönnek, hogy az eldurvult harcoknak és a magánéleti háborúknak nincsenek győztesei, csak sérült-keserű vesztesei. Próbáljuk meg tehát harc nélkül!

V. Kulcsár Ildikó
újságíró, író, családi mediátor

« vissza
Nagy Zsóka családi mediátor

IRM Minisztérium által akkreditált senior fokozatú mediátor-kiképző tréner vagyok, több mint egy évtizedes mediátori tapasztalattal és tréneri gyakorlattal.

Munkám elismeréseképpen Pro-familis miniszteri kitüntetést kaptam.

Nagy Zsóka - Túléljük, szívem! Útmutató a párkapcsolati válságok kezeléséhez

Nagy Zsóka -

Túléljük, szívem!

című könyve már kapható a Líra könyv és Libri hálózat boltjaiban!



Könyvismertető »
Nagy Zsóka - Megoldjuk, szívem



Nagy Zsóka -
Megoldjuk, szívem




Könyvismertető »
© Nagy Zsóka Családi Mediátor, 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 3., 1.emelet. 11. kapucsengő, mobil: 20-315-2747, e-mail: nagyzsoka@csaladimediator.hu